nesztek balooblog mámegin'

Franciaországi, kis hegyvidéki szállodába érkezik egy turista, és megkérdezi, van-e üres szoba kiadó, majd letesz egy 100 euróst a pultra. A szálloda tulajdonosa megörült, mert mostanában igen pangott az üzlet, és a legjobb szoba kulcsát adta a vendégnek, aki el is indult fölfele a lépcsőn, hogy elfoglalja a szobáját.

A tulaj fogta a 100 euróst, átrohant a henteshez, kifizetni az előző heti adósságát, és visszament a szállodába. A hentes fogta a 100 eurót, és elrohant a gazdához, hogy kifizesse a hitelbe kért disznót, és visszament a boltjába. A gazda rohant Jennyhez, a helyi örömlányhoz, hogy kifizesse annak szolgálatait, és ment vissza a farmjára. Jenny rohant a szállodába, hogy kifizesse a múlt héten kivett szobák árait, és letette a 100 euróst a pultra. Ebben a pillanatban jött le a lépcsőn, és ment a pulthoz a turista, és közölte,hogy a szoba nem felel meg. Visszakapta a 100 euróst, és távozott.

Tulajdonképpen senki nem csinált semmit, és mégis mindenki kifizette azadósságát.
Na, ennyit a pénzmozgásról, és a gazdaság fellendüléséről...

Hogy szart volna sünt a mamucikája annak a kedves Suzukis honleánynak, aki ma reggel a Buday László utcában (gy.k.: a Moszkva tér környéki dimbes-dombos résznek megfelelő mértékű, közepes emelkedésű, egyirányú utcáról van szó) nekiállt a dombra felküzdeni magát a fostaliga nyári gumijaival, majd visszacsúszva, keresztbe fordulva ledarálni a kétoldalt parkoló autók közül vagy négyet-ötöt. Iszonyat mákom volt, hogy az esethez már "harmadik" autóként fordultam be a Rommel Flóris utcából, majd a sarkon rögtön meg is álltam, illetve gyorsan kitolattam és mentem tovább a kb. nyócvan kilométer hosszú kerülőúton - az egyirányú utcák "okos" megtervezésének, és a "jó helyen, jókor" végzett, utcákat teljes széltében lezáró útfelújításoknak (Lövőház utca Marcibányi tér melletti szakasza) köszönhetően ugyanis kb. ennyit kellett megtenni, hogy a Margit körút kihagyásával eljussak a Millenáris Irodaházban lévő irodánkhoz. Tanulság: inkább a Margit körúti dugóban egyes-kettesezés, mint ez. Leginkább távolságban, de valószínűleg időben is jóval rövidebb lett volna.

Ugyanitt három raklap üres Xanax doboz eladó.

Okos informatikus barátaimtól kérdezném (persze a hülyék is beleszólhatnak, Krike! - bocs :) ), hogy mi a teendő akkor, ha a HP DC7800 című gépem az istennek nem hajlandó elfelejteni, hogy a BIOS-a le van jelszavazva (igen, én voltam, és hülye vagyok: elfelejtettem). Próbáltam már kivenni az elemet, meg 5 mp-nél tovább nyomni a kis CMOS reset gombot, de azon kívül, hogy _mindent_ elfelejtett a jelszón kívül, nem értem el semmit. :) SUX!

Persze, tudom, ez nem vicces. Aki nem bírja, hogy én néha azt is elmesélem, ami mindannyiunkkal megtörténik, és kicsit... hát hogy is mondjam... "ordenáré" (és ugyanakkor persze azért Te is könnyesre röhögöd magad a dolgon)... az most kattintson ide! Mindenki más olvassa tovább!

Szóval apáméknál voltunk. Eszem-iszom ebédre, mindenki nagyon jól érezte magát (innen is köszönjük, hogy ott lehettünk). Hazafele beugrottunk vásárolni a vecsési tacskóba, én meg Katicához némi könyvelési pappereket leadni. Aztán M0-n haza... eddig semmi extra.

Felérve a lakásba... 2 perc alatt a következők történtek. Nóri még a kocsiban elkezdett majszolni némi müzliszeletet, ami ugye nála azzal jár, hogy kb. mindene ragacsos lesz - szája, kezei alapvetően. Szóval felérünk, nyitom az ajtót, belépünk, leteszem a tacskós szatyrokat, miközben mindenki bejön a bejárati ajtón, majd Nóri odalép a cipősszekrényhez, aminek a tetején van egy kis terítő. Na ő ebben szépen elkezdte megtörölni a dzsentós kezét.
- Nóóóri! Ne abba töröld a kezed! - mondta Gabi.
- Az én lányom... - mondtam büszkén vigyorogva, miközben egyrészt felakasztottam a kabátom, másrészt... hát most mit tagadjam, elröppent egy olyan finom kis nyolc másodperc hosszú galamb. Bence persze egyből felröhögött, majd Nóri rávágta:
- Nem én pukiztaaaam!

Családi idill 2010. október 06-án. És persze elnézést kérek :)

Írta ezt Rita, akinek végülis teljesen igaza volt. Merthogy még nem kért Ferrarit, se nercbundát, egyelőre csak annyit, hogy elalvásnál legyen felkapcsolva a villany.

Persze hiszi a piszi, hogy csak ennyi kellett, egyszerűen csak elfáradt már a sok ökörségben.

Ja igen, Nórikáról van szó, az én pici lányomról, aki december 4-én lesz 3 éves. A kis tündibündi gombszemű gyönyörűségről. A göndörkacajú, imádnivaló apakedvencéről, aki minden nap, amikor hazaérek, odarohan hozzám, hogy "apaaaaaaaa", és csimpaszkodik belém, hogy puszit adjon. Aki fürdés után odajön hozzám az éppen aktuális pizsamájában és illeg-billeg előttem, hogy "apa nézd milyen szép vagyok!" - és tényleg.

Nade ennyi elég is a dícséretből és az ajnározásból.

Mivel rájöttem, hogy olvashatatlanul hosszú posztokat írok mindig, hát most tessék, gyakorlom, hogy hogy kell rövidet írni :)

Tehát: 2010-ben ma volt az első nap, amikor befele jövet a kocsiban fűtenem kellett, hogy ne fázzak.

Így ni. Ez kurvafontosvolt, na! :)

Atl kedvéért (köszi) pedig akkor helyesen: 2010 nyara után volt ma az első ilyen nap. :) Legalább mostmár tudom, hogy egy ember tuti olvasta... jólvan!

Végül beltéri buli lett, a helyi kulturházban, tekintve, hogy esőre állt a micsoda. Az az igazi komejnista időkből bizonyára mindenkinek ismerős benganagy terem, gigászi, majd' méteres szinpaddal. Mivel a falunapot cakkumpúder be kellett súvasztani egy terembe, a gyerekeknek szánt mindenféle játék, meg animátorságos foglalkozás a helység végébe került, míg kétoldalt iskolai osztályterem sztájl asztalok és székek mögöttük. Ennek megfelelően persze a falu nagyjai leginkább odaültek, minthogy beálljanak a szinpadhoz. Próbáltam volna némi sör felajánlásával beinvitálni a tisztelt nagyérdeműt tánceváty, de nem voltak vevők a bőkezűségemre.

Viszont maga a buli jó volt, szerintem kevés hibával toltuk el, a hangulat olyan Nightsquad light lett, ami azt jelenti, hogy a korosztálynak és a helynek megfelelően nem volt kitörő ováció, de azért élvezték a népek, ez egyértelmű volt. A vicc az, hogy ugye mi mindig azzal a szöveggel jövünk, hogy képesek vagyunk 3 órát is egy huzamban nyomni a talpalávalót; hát ez most itt annyira nem jött be, mert tekintve, hogy 1 órányi anyaggal készültünk, hiába mondták a szervezők, hogy az utánunk következő zenekar nem jött el, úgyhogy nyomjunk még nótákat, ez most elmaradt.

A következő buli Pesten lesz, szervezést most magamra vállalom, Kiss G-nek köszönhetően, ha összeön, a Vadvirág (vagymi) nevű helyen lesz.

"Hát.. részemről vegyes. Nem volt a kedvencem ez a setlist, a 2 nappal ezelőtti jobb volt, ahogy olvastam. Ülve nagyon gáz és nekem nem tetszett a hangosítás, lehet, h ezt lehet kihozni egy stadionban, és különben is, aki ülő jegyet vesz, az fotelrocker... Voltak azért jó részek, na :)"

Rika a faszbúkon
 

"Ne legyünk azért igazságtalanok, a setlistben voltak jól bevált, régi darabok is, a Master of Puppets, a Blackened vagy a Motorbreath azért emlékeztette a népet arra, mitől volt jó zenekar a Metallica annak idején, és valahogy úgy tűnt, hogy a zenészek is jobban élvezik ezeket a nótákat, mint a Cyanide című szerzeményt, ami a koncert egyik mélypontja volt, Lars Ulrich egész estés teljesítményével egyetemben. A dán származású dobos soha nem tartozott a világ élvonalába, de régen legalább el tudta játszani a számokat. Pontos 1999-ben sem volt, de nem vert annyit mellé, mint mostanában - néhány dalban az, amit ütött, köszönő viszonyban sem volt a lemezeket hallható verzióval, lásd a One középrésze, az a legendás két lábdobos téma, amit úgy kúrt el, mint a kiskunhalasi Metallica-tribute-zenekar dobosa az első próbán."

sixx © Index.hu - Metálhakni langyosan
 

"A hatalmas kivetítőkön szinte végig a zenészek szerepeltek, egyetlen béna vetítés volt csak, amin kirajzolódott a Death Magnetic koporsója, a Cyanide pedig csak azért nem rohasztotta be a fellépést, mert végig az első sorban tomboló rajongókat mutatták, amin sokat lehetett mosolyogni."

Aradi Péter © Quart.hu - A Metallica szerelmes magába
ez a cikk amúgy tényleg olyan, mintha a szerző nem nagyon lett volna ott a koncerten :)

Nagyrészt egyet kell értsek.

Szép, szép dolog ez a műfenyő, meg fasza, hogy minden évben az ember olyat hajtogat magának, amilyet akar (az idei pl. gyönyörű sú betű formájú lett, mint Boncz Géza R.I.P., amikor matt részegen osztotta az észt Markosékkal), de jövőre csak belevágok egy ilyen párnapmúlvavisszaviszem típusú környezetbarát megfejtésbe... ennél nagyobb illúziórombolás nincs is (mármint a műfenyőnél). A kölkök meg megérdemlik, hogy legyenek illúzióik. Bár különösebben nem foglalkoztak a fával. Se. :)

IDE KATT MOST!

Igen, jól látod, Kaiser Erikára kell szavazni. Miazhogy miért?! Először is mert csak! Aztán azért, mert tőle tanultam stúdiófotózni... kedvességével, bűbájos, elragadó természetével nagyon sokat segített nekem abban, hogy tudjam, hogy merre van az előre fotótanilag. Igen, Tofival és Kogával nála voltunk februárban egy igen jóhangulatú workshopon, és igen, azok a képek, amiket mutattam, nála készültek. Nem mutattam? Sebaj, majd máskor.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zenekar, amit két, alapvetően a punk és rockabilly zenéért lelkesedő fiatal alapított meg, úgyismint Petyus és Bagyi. Előbbi a dobot csépelte, útóbbi a húrokat szakajtotta vellanygitáron. Hogy a sztori ne legyen mindjárt haccáznyócvan kilométer hosszú, ugorjunk oda, hogy már én is a bandában vagyok, kezdetben ugye basszusgitárosként.

Bence már este nyafogott, hogy fáj a hasa. Persze ezt nála sosem lehet tudni, hiszen van, amikor pusztán a másnapi tornaóra az, ami beindítja nála a mindenféle kamufájdalmakat. De úgy tűnik, hogy sajnos ez a tegnapi nem volt az, mert hajnalban kiadta a vörös dögöt. Persze ezzel sikerült felébresztenie Nórit, aki éktelen sivalkodásba kezdett, és ez szűnni sem akart. Mindenféle felállást kipróbáltunk, Gabi Nórival a kanapén, aztán én egyedül a kanapén, amig Gabi Nórival Bence ágyában, amig Bence a mi ágyunkban, vödörrel az ágy mellett, és nem sorolom a variációkat, vagy egy órán át sakkoztunk, hogy ki kivel hol, de persze sehogy sem volt jó. És akkor egyszercsak már fél 7 volt, amikor úgy nagyjából kelni szoktam. Mivel Nórinak még elég új a bölcsi, mindenképp Gabi vitte kocsival, addig én Bencére vigyáztam - akinek persze reggelre látszólag kutya baja nem volt, végigkarattyolta az egész reggelt -, majd amikor Gabi megjött, én irány melóba gyalog, mert a kocsi kell nekik a dokihoz hurcibációkor. Még jó, hogy volt vagy majdnem fél 9, mire elindultam és már olyan sokan nem voltak a metrón. De azért még mindig sokkoló élmény a kocsi után végigcsövezni UPVK-tól a Nyugatiig és "fürdeni" a jobbnál jobb illatokban. És hát persze utána a 4-6-os tuja. Nem részletezem, az igazi élmény akkor jött el, amikor leszálltam a Széna téren és egy nagyot szivattyúztam a levegőből, majd végigsétáltam a szemerkélő taknyász esőben a Lövőház utcán.

Van-e vicc, kéremszépen! Tetyek-vetyek-motyogatok itt melóban, azt' egyszercsak megcsörren a mobilom, hogy "Jónapot kívánok, Fiatal-szőkehangú Teleszélsz vagyok a <subject>-től és hogy eldarálhatnám-e József Attila: Novemberben átkötnénk Önnek c. ódáját. Mondom, jó, ha gyors lesz.

Mert már a levesnél úgy éreztem, hogy én palacsintát kell egyek. Jót tesz a fogyókúrának, ugye. Elő is vettem ebéd után a Marinéni szakácskönyvét... na... jó, nem pont ez a címe, de a lényeg, hogy "anyáink is ebből tanultak főzni".