Írta ezt Rita, akinek végülis teljesen igaza volt. Merthogy még nem kért Ferrarit, se nercbundát, egyelőre csak annyit, hogy elalvásnál legyen felkapcsolva a villany.
Persze hiszi a piszi, hogy csak ennyi kellett, egyszerűen csak elfáradt már a sok ökörségben.
Ja igen, Nórikáról van szó, az én pici lányomról, aki december 4-én lesz 3 éves. A kis tündibündi gombszemű gyönyörűségről. A göndörkacajú, imádnivaló apakedvencéről, aki minden nap, amikor hazaérek, odarohan hozzám, hogy "apaaaaaaaa", és csimpaszkodik belém, hogy puszit adjon. Aki fürdés után odajön hozzám az éppen aktuális pizsamájában és illeg-billeg előttem, hogy "apa nézd milyen szép vagyok!" - és tényleg.
Nade ennyi elég is a dícséretből és az ajnározásból.
Mert ez a kis gyöngyszem az idő másik felében egy kis ördög. Egy hisztipók. Olyan igazi földhözcsapkodós hisztit ugyan csak az anyjának nyomott még, de azt a fajta "épp nyúzzák a bőröm" típusú torkaszakadtából üvöltős, orrán-száján-ésmindenegyébnyílásán testnedveket eresztős, minden szülő rémálmás szart - na azt már nekem is. És olyankor tényleg nem lehet vele mit kezdeni.
A normál program este ugye az, hogy a két gyerek együtt csinál mindent: vacsiznak, mennek fürdeni, aztán pizsihúzás, mese (igazi könyvből olvasós), vagy valami kis játék még, majd mogfosás és sipirc az ágyba. Na itt jönnek a kifogások. Pisilni kell. Kakilni kell. Szomjas vagyok. Éhes vagyok (bár ilyenre nem emlékszem). Belesüt a szemembe a lámpa fénye. Sötét van, félek. Folyik az orrom, fújjuk ki. Fáj a lábam (bár ez inkább Bence specialitása). Fáj a _______ (bármit tessék behelyettesíteni, nem sorolom az anatómia könyvet). Anya fogja a kezem. Anya fogja mééég a kezem. És persze ezek először nyöszörgéssel, később süvöltéssel kikényszerítve. Ha szerencsénk van, akkor Bence már alszik, és ő hálistennek elég mélyen szokta ezt művelni, úgyhogy nem nagyon emlékszem olyanra, hogy felébredt volna Nóri egy fesztiválozós jelenetére. Ha pechünk van, akkor egy ilyentől pont nem tud elaludni. És ilyenkor, ha az nem elég, hogy megállok az ajtóban, mint Charles Bronson, sercintek egy dohánybűzöset a porba, megforgatom a coltot az oldalamon, majd közlöm a gyerekkel (magyar hangom Koncz Gábor), hogy "Nórika, kicsiszívem, ha nem fejezed be, akkor elveszem a cumid!", szóval ha ez nem elég, akkor kénytelen vagyok kihozni a nappaliba, különben tényleg fellármázza a bátyját. Pedig a cumi elvétel az komoly fenyegetés, legtöbbször be is jön... ennél durvábbat már csak az jelent neki, ha még a takarója elvételét is kilátásba helyezem. Na az olyan, mintha Debreczeni Józsefnek egy Orbán képet lobogtatnék az orra elé... szóval közel a világvége, na! És akkor kinn a kanapén általában előbb szép szóval, később csúnya szóval, mégkésőbb nagyon csúnya szavakkal próbálok hatni a dedre. Mintha a falra hánynám a borsót. Rázza magát, kezét cséphadarónak álcázva rotál, lábát érintve lóként rúg, arcát simogatva lóként harap. Basszus, lehet, hogy egy csikót nevelünk?!
Aztán bevallom a frankót, hogy nekem általában sokkal hamarabb fogy el a cérna, mint Gabinak; kijelentem fennhangon, hogy én nem vagyok alkalmas apának és hogy ebből mennyire elegem van, a faterom sorsára jutok (2,5 éves voltam, amikor elváltak), kész, vége, ennyi, villanyleó - s azzal beviharzok a szobámba, ahova nem hallatszik be a süvöltés. Aztán általában 10 perc múlva kb. kezd hüppögésbe átmenni az addigi atomháború, s végül Gabi bejön, látszik rajta, hogy ki van merülve a végletekig, hogy elege van, hogy eddig-eddig-eddig van az egésszel.
És akkor ez csak az este. Reggel folytatódik a sztori, a gyerek keresi a reggeli határokat is. Ma pl. mi Bencével korábban mentünk, mert Bencének úszása volt, de Gabi hihetetlen, mit szívott Nórival: képes volt háromszor visszakéredzkedni magát a wc-er, harmadjára már a buszmegállóból. Persze pisi/kaki semmi. Végül Gabi is majdnem elkésett, pedig ő 9-re jár.
Hát szóval így tessék irigykedni az én gyönyörű kislányomra, kedves ismerősök, barátok :) Ez az érem másik oldala.
