Persze, tudom, ez nem vicces. Aki nem bírja, hogy én néha azt is elmesélem, ami mindannyiunkkal megtörténik, és kicsit... hát hogy is mondjam... "ordenáré" (és ugyanakkor persze azért Te is könnyesre röhögöd magad a dolgon)... az most kattintson ide! Mindenki más olvassa tovább!

Szóval apáméknál voltunk. Eszem-iszom ebédre, mindenki nagyon jól érezte magát (innen is köszönjük, hogy ott lehettünk). Hazafele beugrottunk vásárolni a vecsési tacskóba, én meg Katicához némi könyvelési pappereket leadni. Aztán M0-n haza... eddig semmi extra.

Felérve a lakásba... 2 perc alatt a következők történtek. Nóri még a kocsiban elkezdett majszolni némi müzliszeletet, ami ugye nála azzal jár, hogy kb. mindene ragacsos lesz - szája, kezei alapvetően. Szóval felérünk, nyitom az ajtót, belépünk, leteszem a tacskós szatyrokat, miközben mindenki bejön a bejárati ajtón, majd Nóri odalép a cipősszekrényhez, aminek a tetején van egy kis terítő. Na ő ebben szépen elkezdte megtörölni a dzsentós kezét.
- Nóóóri! Ne abba töröld a kezed! - mondta Gabi.
- Az én lányom... - mondtam büszkén vigyorogva, miközben egyrészt felakasztottam a kabátom, másrészt... hát most mit tagadjam, elröppent egy olyan finom kis nyolc másodperc hosszú galamb. Bence persze egyből felröhögött, majd Nóri rávágta:
- Nem én pukiztaaaam!

Családi idill 2010. október 06-án. És persze elnézést kérek :)