Kedves Hallgatóink! Tizenkét óra van, híreket mondunk.
Kezdem a koncerttel, mert ugye ott fejeződött be a história, hogy koncert előtti utolsó előtti próba. Meglepő módon azt követte az utolsó próba (23-án, pénteken). Nade azt a pénteket megelőzte a csütörtök. Tudom, ez önmagában még nem lenne leírásra érdemes dolog, de sajnos van neki apropója: miután elmentem Enyedi Dani barátomhoz a Kőbányai Zeneiskolába és elhoztam tőle a fake Marshall 4x12-es ládáját (ami majdnem olyan jól szól, mint egy eredeti) és boldogan összedugtam a Laney-mmel, konstatáltam, hogy utóbbinak a kb. 8 hónapnyi állás (gyakorlatilag az előző koncert óta, ami 2007. 09. 27-én volt, be se dugtam a cuccot) erősen megártott, totálisan kontakthibás volt, de annyira, hogy a nullás állásból ahogy hangosítottam, úgy kb. 0.01-es állásnál már üvöltött, mint a barom, aztán 0.1-nél megint halk lett, aztán 1-estől felfele meg olyan égtelen recsegés, hogy azt hittem, hogy ott helyben megsüketülök. Hm, azért ez combos egy mondat lett, Pázmány Péter megirigyelhetné. Na, miután széjjel anyáztam a fejem, hogy micsoda egy világ van, hogy kh-s a cuccom, felhívtam azt, akire ilyen esetekben mindig számíthatok: apósomat. S lőn, másnap reggel nála kezdtem a napot. Itt történt a következő szopás: amikor kivettem a motyót a kocsiból, ügyesen odabasztam a jobbkezem középső ujját a karosszériához. Koncert előtti nap. Még szerencse, hogy jobbkéz és középső ujj, mert azzal kb. semmit nem csinálok gitározás közben. Ezzel együtt szikrákat hánytam és ismét káromkodtam egy igen cziffráth.
Nade az erősítőt legalább kb. egy óra alatt beköptük megfelelő mennyiségű szilikonspray-vel úgy, hogy olyan lett, mint új korában. Öröm és bódottá. Este el is lett cügölve az egész cucc a próbahelyre és így nyomtuk le az uccsó próbát.
Aztán jött a szombat és - én állat - reggel felkelve rájöttem, hogy nem cseréltem még húrt. Pedig úgy terveztem, hogy majd a koncert előtt kb. két héttel fogok. Hát nem. Úgyhogy akkor ott szombat reggel nekiálltam. És persze jött a következő, már menetrend szerinti szopás: megszakadt a menet a húrlábban. Most asszem nem kezdek hosszas fejtegetésben, hogy mi a tökköm az a húrláb, aki nem érti, annak legyen elég annyi, hogy van egy kis bigyó, amiből a húr kvázi kiindul és halad a gitár feje felé. Na ez a kis bigyó ment tönkre. Húronként majd' 4000 HUF. Irány gyorsan az Oroszlánbarlang, ahol legalább lehet kapni ilyesmit, minnyá vettem is belőle vagy négyet, hogy nehogy további szopások legyenek. Hála a magasságos kaporszakállú igazságosztónak, több szívás így hangszerileg nem is lett.

Délután aztán épp időre jött Eddie és segített - volna, ha addigra én már nem trógeroltam volna le mindent a kocsiba. Kivételesen sikerült NEM otthonhagyni a gitárom, és időre ott voltunk a Vörös Yukban. Mikro méretű szinpad, ahol épphogy elfértünk. Sajnos basszuscuccban gyengék vagyunk (magyarul Bassmannak nincs erősítője), ezért mindig a hely által adott motyóra vagyunk hagyatkozva. Namost ez ebben az esetben egy igencsak leharcolt (magyarul: fostalicska) Peavey Bandit volt. Erről azt kell tudni, hogy új korában egy igen jó cucc, de ez minden volt csak új és jól szóló nem. Cserébe viszont szar volt. Nem kicsit. Nagyon. Ezt a szarságát ellensúlyozandó ott volt nekünk még Barbi, a "hangmérnök". Igen, drága feleim, jól olvassátok: Barbi. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok egy hímsoviniszta alkat, de itt kénytelen vagyok azt mondani, hogy sajnos Barbi nem cáfolt rá arra a sejtésünkre, hogy nem ért a dologhoz. Dilettantizmusát jól bizonyítja, hogy kb. minden szám után lehetett volna állítgatni a hangzáson, hogy jobb legyen. Hol basszusnehéz volt, hol a gitárok szóltak veszettül hangosan, hol eltűnt a dob, hol irdatlanul előjött. Szerencsére a hangulat kárpótolt mindenkit a hangzás ultragyengesége miatt, úgyhogy elmondható, hogy a koncert összességében elég jól sült el. Több, mint 160 fizetővendég volt, úgyhogy sokan voltak. Most már nincs benne semmi hadititok, úgyhogy elmondható, hogy ezeket a számokat toltuk. Az új számok szinte mind nagyon bejöttek a népeknek, a Smooth Criminalt ráadásként is eljátszottuk. Ezzel együtt a tanulság mindenképp az, hogy a Vörös Yukba többet nem megyünk... sajnos. A hellyel semmi baj nincs, de.... nem ismétlem magam.
Muszáj megemlítsem Petyus és Bagyi kőkemény helytállását :) Végig ott álltak előttem az első sorban (annyira azért nem volt nehéz) és süvöltötték a számokat ezerrel Eddie-vel, meg aki épp oda torlódott hozzájuk. Itt főleg Bagyit kell dícséret érje, mert ugye kb. egy számot nem ismert a koncert előtt, de ahogy elnéztem, kellő mennyiségű alkohol elfogyasztásával a számismerete exponenciálisan nőtt. :)