A mai napot elméletileg a Balatonon kellett volna töltsük, Diáék nyaralójában, ahol vagy két tucatnyi ember (többnyire családok) voltak meghívva, hogy együtt ünnepeljük a kis Bálint második szülinapját. Ehhez képest ezt a postot most azapós számítógépén, itt Nagytétényben írom. Hogy miért?

Több oka van annak, kérem. Először is, hogy elkövettük azt a hibát, hogy nem indultunk el időben. Időben, vagyis reggel 8-ig bezárólag - gondolom. Kb. fél 11 volt, mire nekilódultunk. Gyors tankolás még Újpesten, aztán irány a Balaton, ahol dübörög ugye a Balaton Sound. Ezt gondolom második hibának, legalábbis azt, hogy nem gondoltunk rá, hogy mindenki, akinek ez az esemény hétvégi élményt jelent, az most fog lemenni. Harmadikként pedig említhetem a sorsot: törvényszerű, hogy ha egy egyébként is kánikulai szombat délelőtt van, amikor ráadásul az átlagnál is több IQ-0 gyökér indul neki a Balatonnak, ott gyorsan lesz egy-két üzemszerű baleset, ami aztán hirtelen tönkrevágja annak a pár ezer egyéb autósnak is az utazását, aki normálisan közlekedett volna. Már az gyanús kellett volna legyen, hogy az Erzsébet-hídról lekanyarodva megtorpantunk az araszoló autók miatt. Ok, ez biztos csak azért van, mert a Bach csomópont mindig is megfogja a népet. Ez végülis igaz volt, mert az Osztyapenkóig egész emberi volt az út... mentem százzal is, amennyivel lehet ott, ahol elkezdődik kb. a bevásárlóközpontok erdeje. Ott hálát adtam a magasságos kaporszakállú igazságosztónak, hogy ABS is van az Octaviában, különben tuti beleszaladok az előttem blokkoló Fiestába - a sor ugyanis még a Budaörsi lejárat előtt nullára megállt. És kéremszépen ez ment végig, egész ki tudja meddig (állítólag Martonvásárnál volt valami baleset, de mi ezt nem vártuk meg). Araszoltunk kilométereken át, aztán kb. ott, ahol az M1-M7 szétválik, én elkezdtem pedzegetni Gabinak, hogy talán nem kéne a gyerekeket megfőzni hátul az igencsak hosszúnak ígérkező tötymörgésben. Merthogy persze lassan délhez közeledtünk, úgyhogy a klíma ellenére is katlan volt a kocsi. Egyszer-kétszer mentünk már majdnem 40-nel is, de 50 méter után újra fék, leállás, majd váltó egyesbe és max. 10 km/h. Az érdi emelkedő aztán meggyőzte Gabit is, hogy ez nem fehér embernek való móka. A Klubrádióban úgy fogalmaztak, hogy "csak a nagyon bátrak induljanak el az M7-es felé" - mire én mondtam Gabinak, hogy ha ketten lennénk, szivesen lennék nagyon bátor, de két pici gyerekkel nem bátor lennék, hanem hülyeállat, ha ezt a tili-tolizást folytatnánk. Úgyhogy Érdnél M7-ről le, és visszafordulás. Apóséknál voltunk kb. 15 perc alatt, úgy, hogy sikerült a leghosszabb útvonalon jöjjünk... de még így is!

Ennyit az idei első balatoni élményünkről :)