Először úgy gondoltam, hogy írok egy mindenre kiterjedő részletes beszámolót a nyaralásunkról, hogy kihúzhassam magam mindkét blogolvasóm előtt, hogy íme, a balooblog visszatért és fényesebben tündököl, mint korábban. Ah, be patetikus, ugye! Éshát (tudom, Krisztián, ilyen szó nincs, de most mégis :P) el is kezdtem írni szépen, tövirűl hegyire, aztán elaludtam. Nem azért, mert különösebben álmos voltam, csak egyszerűen elba…tt unalmas lett. De hát könyörgöm, mi lehetne izgalmas egy átlagos négy tagú család átlagos nyaralásán? És ez kit érdekelne olyan részletesen, hogy „és akkor Bence felébredt, majd pukkantott egyet”? Najó, ez a részlet talán… de egyébként?
Úgyhogy úgy döntöttem, hogy kimazsolázom a lényeget, és csak azokat írom le. Annak is csak a felét.
A lefele úton annyi izgalom volt, hogy kapásból kétszer is vissza kellett fordulni, mert pl. én annyira összekészítettem a fotóapparátot, hogy mindjárt jól otthon is hagytam. Aztán a közel két és fél órás út végefele megtett eszem-iszom-pössentek-kakkantok megálló után Nóri előadta, hogy hogyan kell anyu és apu amúgy sem túl vastag idegeit cérnavékonnyá tenni és azon kötéltáncolni. Üvöltött. Végig. Megállíthatatlanul. Se cumi, se víz cumisüvegből, semmi. Nade ez is eltelt, közben a pléhkurva (GPS) néha beszólt, hogy merre van az előre, aztán odaértünk. Hotel Pelion. Dikk, mondom, hát én már voltam itt! Amikor az Euroweb megvette az Elendert (átkoztassék a nap), itt volt az első (mármint nekünk, ős-Elendereseknek) Euroweb Olimpiánk. Tudjátok: zsákbafutás, lepényevés, ki találja meg a Trabant slusszkulcsát a lángosban, ilyesmi. Najóóó, ennek modern kori változata, amikor összeállt egy szedett-vedett Elenderes kosárlabda csapat (annál nincs is jobb jellemző, hogy én is benne voltam), és kiállt az Euroweb kőprofi, ezer éve együtt edző és játszó csapatával szemben. Hurrá. A lényeg persze itt is a bebaszás volt este… meg hogy a kellő pozícióban lévő fejesek megkapják a maguk „céges lyukját” (lukát? hogy kell ezt leírni magyarul?).
Nade visszatérve… a szálloda teljesen rendben volt. Akkor is, most is. Négy csillag, ennek megfelelő árak. Ja mert hogy persze semmi sincs ingyen. Az a protokollbullshit, hogy „és az ár magában foglalja a wellness és ilyen-olyan részlegek használatát”. Na persze – jó pénzért. Egy óra tenisz 3.800, egy allergológiai kivizsgálás 11.500. Sejthetitek, hányszor teniszeztünk. Pláne, hogy a teniszütőkért külön bérleti díj van. Na mindegy, a lényeg, hogy az étkezések fenségesek voltak: mind a reggeli, mind a vacsora svédasztalos, igazi négycsillagos színvonalon. Ingyé volt a medanszié, ebből mindjárt kettő is: egy ilyen élményszerű, ahol mindenféle hátdögönyöző oszlopokról zúdúlt le a vásszer, meg a medence oldalában ilyen-olyan lyukakon ömlött be a víz ezerrel. A másik meg egy „sima” 25 méteres úszómedence.
A programokról annyit, hogy néznivaló van bőven, amiből mi igazából nagyjából sokmindent ki is hagytunk, mivel a gyerekekkel a logisztika kicsit nehézkes. Az első vacsoránál tapasztaltuk, hogy pl. Bence nincs igazából ilyen négycsillagos helyekhez szocializálódva: ahogy leértünk, elkezdett futóbolondként ügetni körbe-körbe a „kajás-sziget” körül, s közben a „szaladgáljunk, apa!” c. nótáját nyomta, a frászt hozva ezzel a pincérekre, akik próbálták a dolgukat végezni.
Még az első naphoz köthető, hogy már az úton is lefele, de aztán megérkezve méginkább: kiújult az algériám. Nem kicsit. Az orromon konkrétan nem kaptam levegőt. Egyáltalán nem. Miután hab testem vízszintbe helyeztem, felismertem, hogy szájon át csak táplálkozni tudok (sajnos túl jól), viszont így aludni kizárt: irány az ügyeletes patika. Najó, de Tapolcán? Amikor életemben most merészkedek ki a városba először? Háde mire való a pléhkurva? És láss csodát, 10 perc múlva a kezemben volt az allergiás orrspray, ami egyébként csodát tett, simán tudtam utána aludni. Nagy örömömben el is határoztam, hogy megkeresem a teszkót és veszek Bencének valami kis állatkát, merthogy az alvóscicáját sikerült otthonhagyjuk. Hamar kiderült, hogy a föld legnagyobb éjjelnappalijai csak Budapesten éjjelnappalik. Vagy legalábbis Tapolcán nem: este 10-kor bezárnak. Visszafele az úton megálltam egy MOL kútnál, és mivel már épp majd' elcsöppent az időközben feloldódott orrnyálkám, így szóltam a kutashoz (este háromnegyed tizenegy volt):
- Jóestét... tudom, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de van esetleg papírzsepkendőjük és plüss állatuk?
Kb. azt vártam, hogy a kutas ott helyben szörnyethal majd a röhögéstől, ehelyett szinte azonnal válaszolt.
- Persze, a zsepi ott van rögtön ön mellett, a kisállatkák meg a bejárattal szemben.
Aztakurva rutinmókusát! Gondolom Tapolcán ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel trenírozzák a helyiek a benzinkutasokat.
Szóval első nap (hétfőn) olyannyira belebonyolódtunk a logisztikai kérdésekbe, hogy össz-vissz arra volt energiánk, hogy eltoljuk testünket a lokál-tacskóig, ahol is megebédeltünk és megvettük azokat a dolgokat, amiket otthonhagytunk. Aztán másnap felkerekedtünk és elzarándokoltunk a Veszprémi Állatkertbe. Szép, szép, de nem nevezném bababarát helynek, tekintve, hogy 10-20 méteres szintkülönbségekkel van teli, amit legtöbbször sima lépcsőkkel oldottak meg. Köszi „the management of the Zoo”! Ja és nincs se zsiráf, se elefánt, se viziló. Vagy legalábbis arra mi nem jártunk. Bence itt azzal kergetett minket az őrületbe, hogy két méterenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már oda, ahol felülhet valami állatra. Elég nehéz volt neki bevallani, hogy itt nincs ilyen, arról nem is beszélve, hogy ismerve őt, amikor ott állnánk a szerencsétlen póni előtt, hogy "na tessék, Bence, itt a póni, erre fel lehet ülni", akkor hirtelen pisilnie kellene, vagy valami más faszányos indokkal visszamenni a kocsihoz (mondjuk mert ott hagyta a napszemüvegét).
Szerdán elmentünk Keszthelyre és szánalmas, vagy nem, de megintcsak egy tacskónak a kifőzdéjénél tömtük meg a belünket. Mit tegyünk, ha manapság ott lehet olcsón kajálni. És vessetek meg, de egész ehető kaják voltak itt is, meg két nappal előtte Tapolcán is. Persze Keszthely fele a Balatont körülölelő úton kb. minden méterre jutott 30 vendéglő, ehettünk volna ezek egyikében is, de valahogy nem volt kedvünk ugyanazért a tacskós kajáért négyszer annyit fizetni csak azért, hogy egy életúnt pincér szolgálhasson ki.
A napi attrakciót Bence számára a medencék jelentették. Ez azért említésre méltó, mert nem tud úszni, és cserébe hihetetlenül beszari. Tehát pl. hiába vettünk neki ilyen karra pakolható felfújható úszógumikat (karúszó?), és az hiába tartotta fel egész jól a vizen, ő folyamatosan azért nyafogott, hogy fogjam és ne engedjem el. Ezt úgy kell érteni, hogy amikor a legkisebb mozdulatot tettem arra, hogy elengedjem, hogy végre érezze, milyen tök biztonságban van, akkor olyan arckifejezése lett, mint amikor valaki elhasal a négyeshatos tuja sínjén és jön a villinger.
Szintén a szerdai nap "élménye", hogy még reggel, a kocsiba lezarándoklat közben észrevettem, hogy két rendőrautó áll a parkolóban. Furcsa. Aztán azt vettem észre, miközben Gabira és Nórira vártunk a kis legénnyel, hogy az autókban nem rendőrök vannak, hanem civilruhásk ipsék, akiken ilyen fekete mellényke van, a hátukon apróbetűs szöveggel. Nem tudtam elolvasni. Aztán amikor közelebb kerültem, kicsit elkékültem: Tűzszerés – Bomb Squad. Hm… fasza. Néhány perccel később azt vettem észre, hogy egy csomó ilyen látványosan szekuriti ember (értsd: valamilyen nadrág, ing v. póló és _zakó_ a 38 fokban, valamint mindnek a fülében ott virított a kis telózsinóros droidkontroll) beszélget a bejáratnál. De vagy huszan. Hú, mondom, meccsoda híresség jöhet. Aztán elmentünk Keszthelyre, majd visszatérve, délután, azt látom, ahogy behajtok a szálloda parkolójába, hogy a parkoló full tele van a német autóipar remekeivel: fekete Audik, Passátok, egy-két egyéb Volkswagen, stb. A bejáratnál egy Q7-es, kék villogóval, előtte fekete felvezető Merci, mögötte az a lónagy A8-as Audi. A bejáratnál egy ipse, 2 méterrel később a hallban 3 másik, és így tovább, szépen elszórva. Húúú… majdnem mondtam, hogy "jólvan, fiúk, megjöttem, mostmár mindenki kihúzhatja a babszemet a seggéből és hazamehet", de aztán kiderült, hogy valami MSZP-s csinnadratta volt a konferansziérúmban és persze Gyurcsányt kellett ennyire védeni. A sok kis csacsi, arra nem készülhettek fel, hogy én akár babot is ehettem volna és akkor lett volna nemulass, ha eleresztek egy töltetet a liftben.
És akkor a végére az egyik legaranyosabb sztori. Hosszú perceken át röhögtem a b. nejemen. Helyszín a szálloda parkolója, ahol épp fűnyírás projekt volt.
- Nézd, Bence! Ott egy bácsi és azon a kis traktoron nyírja a füvet!
- Miért nyírja?
- Hogy ne legyen hosszú és szép zöld és sűrű legyen a fű... de várjcsak! Nem is bácsi, néni az!
- Miért néni?
- Mert puncija van!
Húbasszus... ez így is hosszú lett. Na mindegy.
