A mai ébredésem nem kívánnám még az ellenségeimnek se (és nemcsak azért nem, mert nincsenek ilyenek tudtommal). Normálisan a telóm 6.45-kor csörög először, aztán 10 perc múlva újra. Ma ehelyett 6.40-kor arra riadtam, hogy iszonyatos erővel görcsölt be a vádlim. De annyira, hogy muszáj volt üvöltsek. Nem kicsit, nagyon. Mondjuk annyira azért mégse, hogy a kanapén alvó b. nejem felébredjen, de ez inkább a kiváló hangszigetelésnek és b. nejem jó alvókájának volt köszönhető, mint süvöltésem decibelszámának. Kb. bő 5 percen át agonizáltam, majd megpróbáltam még 7-ig valamennyire pihenni. Ugye ilyenkor már a telefonom egész közel van a búrámhoz, hogy a második ébresztést gyorsan tudjam "szundiztatni" 5 perccel későbbre. Erre ott a fülemtől kb. 30 centire egyszercsak üvöltve:
- A KÖVETKEZŐ LEHETŐSÉGNÉL FORDULJ JOBBRA! - közölte Andrea, az iGO női mitfárere. Miért egy ilyen amúgy is erősen - Hintalan Tibi barátom szavajárásával élve - csücskös reggelen indul be magától a hülye GPS szoftver... aztán hamár beindul, miért pont most van az az egymillióból egy eset, amikor a hálószobában is megtalálja a kellő számú műholdat ahhoz, hogy Andrea ráizguljon a navigálásra?! És végül: miért pont most hiszi azt az iGO, hogy kb. 130 km/h-val megyek - ezt abból következtetem, hogy sebességfüggőre volt állítva a pléhkurva hangereje és akkor ott reggel szinte üvöltött a böske. És egyébként is honnan a rákból tudja, hogy Andrea, hogy jobbra kell kikeljek az ágyból?!