nesztek balooblog mámegin'

...8:30...

A burokrepesztés megvolt, Gabi jól van (persze fájásai még most sincsenek), én meg rohanok be! DRUKKOLJATOK! Most TUTI meglesz!

[Itt most egy marha nagy zárójel kezdődik... este 10-től kezdve kb. éjfélig írtam ki magamból a nap történéseit... szépen, tagoltan, értelmesen, részletesen, összeszedve, úgy, hogy mondanivaló is legyen, humor is legyen, olvasható legyen. És mit csinál az okos rendszergazda? Na mit? NEM MENT! És mit csinál az okos rendszergazda gépe, amelyet frissen húzott újra? Na mit? Elszáll, mint a győzelmi zászló... ide most kérek mindenkit, hogy keressen egy kb. 10-15 sor hosszú válogatott káromkodást... na én annak kb. a 10x-esét produkáltam, amikor rájöttem, hogy az egyszeri és megismételhetetlen szüleményemnek annyi. De úgy döntöttem, hogy Bencéért, Gabiért muszáj újra leírni. Most megyek egy pohár Jägerért, mert különben szétdurran az agyam... zárójel zár]

Egészségedre, édes kisfiam! Bencére! Halál a PC-re! [hörp... gluggy] Natehát...

...17:22...

MEGSZÜLETETT!!!... Jahogy részletesen... najóóó!

Beérkeztem kb. 8:45-re. Gabi azzal fogadott, hogy a burokrepesztés nem volt valami túl sikeres, mert nem folyt el minden magzatvíz. Sőt: mondhatni nem sok. Úgyhogy 9 óra után nemsokkal jött dr. Hintalan (az én Tibi barátom apja, ugye) [Egészségedre, kis Bencém! hörp, gluggy... rohadjon meg a PC! Éljen a Mac!]... és megcsinálta az IGAZI burokrepesztést. Ennek hatására jelentősebb mennyiségű magzatvíz távozott, de persze nem minden. Szegény Gabinak egész délutánig egy megfelelő méretű textildarab (illetve több, cserélve) volt a lába között, hogy ezt a folyadékot itassa.

Ugye az alapproblémánk az volt a terhesség vége felé, hogy Gabinak totál nem voltak fájásai. Egy ujjnyiról kettőre úgy tágult a méhszája, hogy gyakorlatilag semmit nem érzett belőle, amikor normálisan ez sok fájással járna együtt. Ez így persze jól hangzik, de valójában nem jó, mert... nem jó és kész, na! Fincsi ez a Jäger, legyen elég ennyi, hogy nem jó, na! Persze belekezdhetnék mindenféle nőgyógyászai fejtegetésekbe, de nem akarok senkit sem untatni. A lényeg az, hogy ma annyi tapasztalatot szereztem a kérdésben, hogy simán le tudnék szerintem doktorálni. Annyit tuti tudnék, mint az első repesztő doki... no comment.

Naszóval, elég az hozzá, hogy ennek a fájdalommentes korszaknak ma valamikor 10 körül vége lett: szépen elindultak a fájások. Először gyengébben, lassabban, aztán... Mivel tudom, hogy az oldalt többen úgy olvassák, hogy kvázi púzuk nincs, hogy mi az, hogy fájás, kicsit mégis belemegyek: fájás = méhösszehúzódás és ennek hatása az anyára. Van ugye a gyerek odabenn... elfolyik a magzatvíz, és a méh elkezd össze-összehúzódni ütemesen. Tudjátok, mint a Csillagok Háborújában, amikor Han Soloék kiszabadítják Leiát és bekerülnek a hulladékzúzóba, és a falak elindulnak szép lassan össze, hogy aztán R2D2 csipogva megmentse a bandát a laposra préselődés nem túl felemelő érzésétől. Na a szülés is ilyen, R2D2 itt dr. Hintalan, Soloék a gyerek, Gabi hasa pedig a szeméttároló. És amikor egy adagot szűkül a hely, az a fájás. Remélem, hogy túl sok nőgyógyász nem olvassa az oldalt, vagy aki mégis, az is hallgat róla. Kivételt képez ez alól aki hajlandó asszisztensként alkalmazni szüléseknél és végre valaki nekem is fizetne némi hálapénzt. Jahogy Bence... bocs... kicsit elkalandoztam. Az az igazság, hogy az első verzióban nem volt ennyi melléxál, de azóta ugye itt van mellettem ez a fincsi Jäger... azaz egyre kevésbé mellettem és egyre inkább bennem! Na egészségedre, pici babucim! :) [hukk]

Szóval ott tartottam, hogy 10 óra tájban beindultak a fájások. Az elején még csak 30-40 másodperc hosszan tartott és 5 percenként ismétlődött... ez ment kb. 3-ig. Az a baj, hogy ezt leírni egy mondat, átélni meg kicsit több. Tessék mondjuk felidézni a legutolsó iszonyatos bableves utáni görcsös hascsikarást, azt szépen megszorozni hattal-nyóccal, és azt "ismételgetni" 5 percenként úgy, hogy a csikarós rész fél percig tart. Hát nem egy leányálom, megmondom úgy, ahogy van.

Olyan három körül bejött a szülésznő (vagy régebbi nevén: bába... hö...ez tök jó... mindig a Voodoo bába jut eszembe róla :)) ) és feldugott Gabi bal orrlikába egy vattát. A drága fintorogva vette tudomásul, pedig a dolog az ő érdekében történt: egy oxitocyn nevű anyaggal volt átitatva a vatta, ami azért van, hogy a fájások még sűrűbbek és erősebbek legyenek. Tiszta mazochizmus, mi? Pedig higgyétek el, drága feleim, a fájások a baba érdekében vannak. Erre majd a sztori későbbi pontján hivatkozni fogok még. Szóval oxitocyn be, randa fintorgó ábrázat Gabi arcára ki. Igen gyors hatású szerről van szó: kb. az innentől számított második fájás már egy perc hosszú volt és max. 3 perc telt el két fájás között. Itt már egyre ritkábban tudott Gabi mosolyogni a fájások között, mondhatni - ahogy az úthenger alatt fekvő embernek - az ő mosolya is egyre kevésbé volt őszinte. Kiült a fájdalom az arcára, biza. És itt meg kell mondjam, hogy ha az egész szülésnek nem lenne más értelme (de persze Bence az értelme igazából), akkor is megtanultam minden nőt (de persze most leginkább Gabit) tisztelni és becsülni azért, amit egy ilyen szülés alatt kiállnak. Férfiasan bevallva: a büdös életben nem szülnék. Nemcsak mert nincs méhem, de így végignézve az egészet... hát igen hamar kihalna a zemberiség, ha rajtam múlna a szülés. Nade Gabi... ő egy tünemény volt! És milyen példamutatóan hasznosította a terhestornán tanultakat! Meg is dícsérte minden arra járó orvos és szülésznő.

Valamikor egy órával később aztán felfeküdt a szülőágyra, ahonnan már csak órákkal később kászálódott le. Elkezdték dr. Hintalannal az igazi tolós nyomás próbáit. Elsőre nagyon nem ment. Engedelemmel ismét egy kis magyarázat, hogy a hozzám hasonló szülész-mikiegerek is megértsék: az ilyen Vészhelyzet típusú fehérköpenyes horrorfilmekben mindig azt látjuk, hogy anyuka kigúvadó szemekkel néz, lábakat felhúzza, és üvöltve nyom. Na ebből jó a lábfelhúzás és ennyi. Szemet dülleszteni nem érdemes, mert érdemben nem segíti a szülést, az üvöltés pedig kifejezetten hátráltatja. A jó tolónyomás titka ugyanis egy hatalmas légvétel akkor, amikor a fájás éppen jön, majd a levegőt benntartva nyomni kell, mint amikor egy iszonyatos székrekedésből az ember a budin felocsudik. Majd amikor elfogyott az erő, levegőt ki, két-három gyors ki- és belégzés, majd újra nagylevegő be és nyomás. Ebből van egy fájás során kb. kettő-három. Namost, ugye ha az ember üvölt, az ugyan roppant szinpadias, meg akár Oscart is lehet érte kapni, viszont a szülést csak lassítja, mert nyomás nincs tőle, max. hangnyomás a közeli fülekben. Gabi az elején a szinpadi verzióval próbálkozott, de kb. a harmadik ilyennél - némi orvosi behatás és magyarázás hatására - ráérzett a dolog igazi voltára és tökéleteseket kezdett nyomni. Innentől már sokkal kevésbé fájt neki, és sokkal eredményesebb volt a dolog. 5 óra körül elhangzott a bűvös ígéret a doktor úr szájából, hogy "na még egy negyed óra és megvan", ami kellő erőt adott Gabinak a fennmaradó 6-8 toláshoz. 17:22-kor, 2720 grammal, 48 centisen megszületett Bence - ahogy a nagykönyvben meg van írva: felsírt, bár inkább rikácsolásnak hívnám, azt a mással semmiképp sem összehasonlítható valamit, amit akkor csinált. Egyébként csodás dolog a természet: ahogy elvágták a köldökzsinórt, rögtön az anyja mellére tették, minek a hatására egyből elhallgatott, majd amikor a szülésznő elvette, hogy elvégezze az ilyenkor szokásos dolgokat, egyből újra felsírt. Megtörtént a gyors vizsgálat, hogy nincs-e három füle, vagy 6 ujja, meg hogy mozog-e minden része kellőképpen (a szülésznőt egyből sikeresen le is pisilte :))) ooollyan büszke voltam, hogy mééég!), aztán felöltöztették, megmérték mind súlyra, mint hosszra, végül odaadták a kezembe, hogy akkor most babázzon, apuka. Höh... isteni! De tényleg! Olyan érzés, amit nem tudok leírni, aki volt már apuka, az tudja. Najó, anyukák is. És a furcsa, hogy nekem, akiről senki nem tudta elképzelni, hogy gyerek lehet egyszer a kezembe - már persze saját -, nekem a kezemben volt a fiam, és valami hihetetlenül jó érzés volt, otthonos, olyan megszokott - pedig akkor fogtam először. Most is hiányzik... ez az igazság.

Közben anyut lekezelték (volt mit), én meg babáztam. Aztán megkapta a várva várt cicit, a szopóreflexe tökéletes volt - mostmár csak Gabinak kell, hogy legyen teje. De lesz, biztos. Úgy 10 perc után elúnta és lecuppant róla, már megint az én kezemben volt - végre. Elaludt. Itt jutott eszembe, hogy mennyire örülök, hogy így, kvázi hosszú vajúdással, de természetesen született, rendesen felkészülve mindenre. Olyan hamar megbarátkozott a külvilággal, hogy ennél jobban nem is lehetett volna. 7:20 körül vitték el, akkor még a nagyszülők gyorsan rápillanthattak, aztán el a többi rikácsgép közé. Nem sokkal ezután Gabit is kitolták, majd fel a másodikra a szülészeti osztályra. Ekkor jöttem el én is.

Ja! A képek! Nem lett túl sok és a nagyja sajnos homályos. Nem akartam vakuzni a pici szemét (néhányszor így is elsült az a dög), viszont nem nagyon tudtam koncentrálni arra, hogy fixen tartsam a gépet. Úgyhogy előre is sorry, hogy ilyenek lettek, majd holnap, vagy a hétvégén biztos csinálok jobbakat is. Itt vannak. A videóból majd ki fogok vágni képeket, mert az tűéles végig.